Csúnyán leszerepelt Ursula von der Leyen: Szijjártó szerint egyértelművé vált a „totális alkalmatlansága”

„Mi időben szóltunk, megmondtuk, mit kellett volna csinálni” – fogalmazott a miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter szerdán cáfolta, hogy együtt dolgozott volna Kiss Szilárddal, aki szerepel a moszkvai magyar nagykövetségen történt visszaélésekről szóló külügyi jelentésben.
Szijjártó Péter Budapesten újságíróknak azt mondta: soha nem dolgozott együtt Kiss Szilárddal. Hozzátette, a jelentés 2013-as, ő pedig 2014 nyara óta dolgozik a minisztériumban. A miniszter leszögezte: amióta a tárca élén áll, visszaélések nincsenek.
Szijjártó Péter, arra a kérdésre, hogy tesznek-e feljelentést, elmondta: a jelentést megküldték a rendőrségnek.
Az Index a dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán olyan orosz állampolgároknak adtak ki több ezer schengeni vízumot, akikről nem tudták, kicsodák. Az ügyben Kiss Szilárd volt agrárdiplomata játszott kulcsszerepet. (MTI)